BUÉK 2020!

Az egyik kedves, régi, az évek alatt sok-sok programot megtapasztalt résztvevő boldogságtól sugárzó arccal mondta a Rubens bevezető után:

idezet
“Az embernek fény gyúl a fejében!”

Mindig óriási öröm, amikor látom, ahogy a korábban is jól ismert, csak már elfeledni vélt tudásmorzsákat összesepregetve, és megfelelő módon rendezve, összeáll mindaz, amit már addig is tudtunk, de éppen az új megközelítés – és a ravaszan közé ékelt új és újabb rétegek – miatt, alapozva a már tudott dolgokra, valódi, mély, ugyanakkor felismerés-szerű tudásélmény éri a résztvevőket.

S amikor a fejekben kigyúl a fény, én mindig látom… a szemekben. Olyankor boldog vagyok.

 

2020_az_embernek_feny_gyul_az_agyaban

A Karácsony a Fény ünnepe, s amint elmúlik, a “lépkedő nap” a hosszabb világosság felé utazik az égbolton.
A Szilveszter még a tűzijátékoké és csillagszóróké, de aztán hamarosan elkezdjük temetni a telet, és várni az új tavaszt.
Ilyenkor nem a sötétben szépen égő fényekre, hanem a nappalok világosságára vágyunk.

A tavasz még messze van, de addig is, és persze azután is, remélem, sokszor gyújthatok fényt a programok révén a résztvevők fejében… és szívében is.

 

Boldog új évet kívánok!
Találkozzunk 2020-ban is!

Üdvözlettel: Szabó Judit

Nem lehet hozzászólni a bejegyzéshez.

A honlap cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s szabályozásnak megfelelően a Weboldal a cookie-kat használ.

Bezárás