Al-Dunai kalandok

A Duna a miénk!
Akkor is, ha Európa második legnagyobb folyamaként, 2850km keresztül hömpölyög országokon át, akkor is… egy budapesti ember számára a Duna, az a MI Dunánk.

Ráadásul ott van a mi Jókaink, aki olyan érzékletesen írt a Vaskapuról Az aranyemberben, hogy az ember beleborzadva gondol arra, micsoda rémisztő dolog lehetett az óriás sziklafalak között zúgó folyón keresztülevickélni:

idezet

“A ránehezülő víztömeg törte-e magának e kaput, vagy a föld alatti tűz repeszté kétfelé a hegyláncot? Neptun alkotta-e ezt, vagy Volcán? Vagy ketten együtt? A mű Istené! Ahhoz hasonlót még a mai istenutánzó kor vaskezű emberei sem bírnak alkotni. “

És ott van Széchenyi, és Baross, és Vásárhelyi, akiknek tetteire a mai kor megosztó közéleti hangulatában vergődő, s lassan semmiben és senkiben hinni nem tudó embere, a történelembe menekülve – elhessegetve a tudatot, hogy akkor is történhetett ez meg az,  így meg úgy, és hogy előfordulhattak szakmailag kérdőjeles lépések –  valóban csak a legnagyobbaknak járó tisztelettel tud gondolni…

 Szinte kötelező tananyag a mai országjáróknak, hogy nekivágjanak, s hátrahagyva Erdély romantikáját, a Kárpátokon túlra merészkedve, a Vad Világgal ismerkedjenek!

ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_A_Retyezat_01

A hosszú út poráért és a döbbenetes agresszivitással előző teherautókért kárpótol a Retyezát látványa!

S amikor elérjük a Duna vonalát, életre kelnek a sorok, melyek összefoglalják, hogy a Duna Galambóc várától a Vaskapuig mintegy 134km hosszú szakaszon töri át magát a Kárpátok és a Szerb-Érchegység vonulatai között, méghozzá úgy, hogy a néhol egészen szűk mederben örvénylik, hogy aztán egy-egy tágabb öböllé szélesedjen:

ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_01
ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_03
ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_04
idezet

“S e két fal között foly alant a kőmederben a Duna.

A nagy, fenséges folyam-ős, mely megszokta a magyar sík lapályon ezerölnyi mederben haladni méltóságos csenddel, partjain a belehajló fűzfákkal enyelegni, kilátogatni a szép virágos mezőkre s csendesen keleplő malmokkal beszélgetni; itt összeszorítva száznegyven ölnyi sziklagátba, hah, mily haraggal tör rajta keresztül! Akik idáig jöttek vele, nem ismernek reá. Az ősz óriás szilaj hőssé ifjul, hullámai szökellnek a sziklás meder felett, egy-egy roppant bérctömeg ül ki néhol medre közepébe, mint valami rémoltár; az óriási Babagáj, a koronás Kaszán szikla; azokat fenséges haraggal ostromolja, rájuk zúdulva elöl, s mély forgatagokat örvényítve mögöttük, feneketlen árkot vájva a sziklamederben; s aztán csattogva, zúgva rohan alá a kőlépcsőkön, mik egyik sziklafaltól a másikig nyúlnak keresztül.” (Jókai)

Tény, hogy szép a táj, bár – épp a szabályozásnak köszönhetően – a fenti szilajságot már nem tapasztalhatjuk. És ahogy kalandozunk végig a part mentén, nem tudjuk feledni a képet: olyan, mint a Dunakanyar, ott, északabbra, épp csak Visegrád vára hiányzik a látképből.

A Kazán-szoros persze így is izgalmas, és érezzük a természet erőit, elgondolkodunk arról, milyen lehetett, amikor csak a legjobb dunai matrózok tudták átjuttatni a  hajókat a zúgókon, s a mai eszünkkel el sem tudjuk képzelni az ösvényt, melyen a hajókat segítő lovak feszültek a víz erejével szemben:

idezet

“Ellenben a tülök hangját a ló is megérti: annak a vontatott vagy megszaggatott, ijesztő vagy biztató üvöltéséből megtudja ember és állat, hogy no most sebesebben kell menni, most lassítani a lépést, most egyszerre megállni. Mert a hajónak változatos sorsa van e sziklacsatornában: küzdenie kell a féloldalt verő széllel, a folyam rejtélyes folyásával, saját terhével, sziklák és örvények kerülgetésével.
Két ember kezében van a sorsa. Az egyik a kormányos, aki a timonrudat tartja; a másik a hajóbiztos, aki a tülökhanggal jelzi az elemek ordítása közepett a vontatók feladatát. Ha valamelyik rosszul érti a dolgát, a hajó vagy felfut valami sziklapadra, vagy belesikamlik a forgóba, vagy átverődik a túlpartra, vagy felakad valami zátonyon, s akkor el van veszve emberestül, egerestül. Hanem ennek a két embernek az arcán nem látszik meg, hogy tudnának valamit a félelemről.” (Jókai)

ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_Vaskapu
ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_Alduna_tutaj

A hatalmas uszályokat látva érezzük a megvalósult célt, a biztonságos hajózást tengertől tengerig…
Kicsit persze morcoskodunk, hogy a természet vadságából nekünk már csak az az izgalom maradt, hogy vajon épp a mi fejünkre esik-e egy szikla a kanyargós út során…

ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_Alduna_szerpentin

Mindemellett persze ott a rengeteg szemét – művészet úgy fotózni, hogy ne látszódjon -, és a településeket jellemző elképesztő szutyok, amitől meglehetősen nehéz elvonatkoztatni, de mint mindig, elég egy kis napfény, egy szépen eső fénysugár, vagy épp egy ködös reggel, és a táj hirtelen gyönyörűvé válik!

ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_Alduna_este
ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_Alduna_kod
ExploreHungary_SzaboJudit_AlDuna_Alduna_naplemente

Kicsit persze fájó, hogy Széchenyiről egy szó sem esik, Decebal bezzeg sziklába van faragva, de mi tudjuk, amit tudunk, érezzük, amit érzünk, és ahogy a Duna a miénk, úgy a Vaskapu-szoros is – minden magyarkodás nélkül – része a magyar léleknek.

 

A programokon szeretettel várok mindenkit!

Üdvözlettel: Szabó Judit

Nem lehet hozzászólni a bejegyzéshez.

A honlap cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s szabályozásnak megfelelően a Weboldal a cookie-kat használ.

Bezárás