A császári Bécsben a feltörekvő nagypolgárság  Rings-Zeit során találta meg új  helyét a társadalomban, ugyanakkor épp a historizmus jegyében született kulisszák ébresztették fel a vágyat az “igazi” modern gondolkodókban, hogy valami egészen új, az akkori kortárs elvárásoknak megfelelő építészet és iparművészet szülessen.  “A kornak a maga művészetét, a művészetnek a maga szabadságát!” hangzott a máig érvényes jelmondat. A Wiener Sezession a művészet megannyi területén új szeleket hozott, s a nagyvárost megalkotó építész, Otto Wagner révén máig ható eredményeket produkált.

A bécsi törekvések legtisztábban, legkristályosabban Darmstadtban tudtak kibontakozni, ahol a Mathildenhöhe-n megépített Művésztelep nem csak az építészeti törekvéseknek jelentett korlátlan teret, de a vágyott új életforma keretei teremtődtek meg, egy eszményi világ képét rajzolva elénk.

És ne feledkezzünk el arról sem, hogy az a tisztelet, amely a szecessziós művészeket az igazán minőségi anyagok, és a művészi kézművesség irányába kötelezi, valójában egy angol törekvésből, az Arts and Crafts Movement eszméjéből és eredményeiből táplálkozik!
A brit szecesszió legcsodálatosabb képviselői Charles Rennie Macintosh és felesége, Margaret MacDonald. Munkásságok számtalan épületet adott Glasgow-nak, s a világnak, s a Glasgow School of Art révén valódi iskolát teremtettek, melynek hatása, aktualitása ma is él. Sőt… (de erről majd mesélek…)

Ugyancsak az Arts and Crafts, illetve a szecessziós törekvések táptalaján virágzott a belga Henry van de Velde művészete, aki Weimarba kerülve igazi újdonságot vitt a nagy klasszikusok, Goethe és Schiller – városába. Olyannyira, hogy éppen ő lesz az, aki megépíti azt az iskolát, amiben megszületik a Bauhaus!

S a Bauhaus kapcsán nem csak a weimari vonatkozásokat fogom bemutatni, de elutazunk Dessauba is, ahol ma is áll és működik a Bauhaus Egyetem, melynek falai közt Walter Gropius munkásságának eredményeire kell gondolnunk.