A kaposvári keleti temetőben
Előző nap még befogattuk Tatárt, a szamarat, s a Róma-hegyi villából bekocsikáztunk a városba.
Este Adyval találkoztunk, s utána hosszan hallgattam, “micsoda szemek”, “feketék, mint a bogár”, “álmos nézésűek”, “mély és szerelmes, sokatmondó”.
Ilyeneket mondott, és azt is, hogy Ady a széthulló magyarság tragikus szimbóluma.
Flox csak nézett. Nem gondolnám, hogy értette a beszélgetésünket, de okos kutya volt, tudta, mikor kell nyugton maradni (nem úgy, mint Filox, aki mindig csak mérgeskedett, morgott és harapós is volt).
Aztán rá kellett jönnöm, hogy mindez csak álom, az őszi melankólia hatása: a múlt szépségének átélése.
Persze amikor ott a paletta, a kalap, és az Ödön által akkurátusan összegyűjtött pasztellvégek… Nehéz elhinni, hogy nem csak sétálni ment, s hogy nem jön vissza többé.
Már 1927. november 25. óta.
Akkorra már híres festő volt. Túl a meg nem értésen, túl a gúnyon. Már mindenki tudta, hogy olyasmit hozott haza Párizsból, amivel a magyar művészetet beírta a Világ Nagy Emlékalbumába. Az Uffizi kért is tőle egy önarcképet! (Nem mindenkivel esik meg az ilyesmi!)
Harsány színekkel meleg képei a szegényes, de körülölelő otthon emlékét őrzik, s az alakok – Apám, Piacsek bácsi és a többiek – mindannyiunk családtagjaivá váltak. Lazarine, a hűséges asszony, és Zorka a kései szerelem, az igazi társ és az örök nő szépségét hozzák a képekre.
A társaság férfitagjairól készült pasztell képeivel pedig valóságos Magyar Panteont teremtett.
Z. Soós István pasztell képe felidézi azt a ködös, novemberi napot, amikor a Kossuth téren felállított ravatal körül összegyűltek a gyászolók.
A szomorkás hangulatú képen, a mélybarna embertömeggel körülvéve látszanak a nemzeti színű koszorúk, s a ravatalnál álló díszőrség alakjai.
Forrás: Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Múzeum (55.640.)
Rippl-Rónai Józsefet a Kaposvári Keleti temetőben helyezték örök nyugalomra. Sírja ma is zarándokhely, országos védettséget élvező emlékhely.
Az Andrássy-ebédlő csodálatos faliszőnyegének rózsakertjére utalva, egy szépséges, fakó-piros rózsával róttam le kegyeletemet:
De itt nyugszik a Keleti temetőben a család többi tagja is: A szeretett testvér, Ödön, akinek rengeteg bátorítást, támogatást köszönhetett, s aki – azzal együtt, hogy vasúti tiszt volt – hazánk egyik legjelentősebb műgyűjteményét hozta létre, s hagyta végrendeletében a Vármegyére!
Nem sokkal távolabb Lazarine sírja, a kápolnában pedig a nevelt fiú, Martyn Róbert, orvos, akinek ikertestvére, Martyn Ferenc őrizte az örökséget nagy gonddal, és minden tárgyra kiterjedő szeretettel, egészen addig, míg az állam szárnyai alá vette a hagyatékot Róma-villástul, tárgyastul, képestül.
De a temetőben körbesétálva megemlékezhetünk Fésüs Éva írónőről, Szász Endre festőművészről, s megannyi kaposvári közéleti személyiségről.
És felkereshetjük a tragikus sorsú szépségkirálynő, Molnár Csilla síremlékét is.
A hatalmas fasorok között sétálva, emlékezhetünk a régiekre, s arra, amit hátrahagytak, vagy amit tanítanak nekünk: az elmúlás fájdalma helyett gondolhatunk az örök szépségre is!
Köszönöm, hogy velem tartottál ezen az őszi sétán, a Halottak napja reggelének bágyadt napsütésében!
A programokon mindenkit szeretettel várok!
Üdvözlettel: Szabó Judit
