Pünkösd 2023: Szentes-Csongrád

Kirándulás a “Fedezd fel Magyarországot Klub” szervezésében

Bájos kisvárosok, kedves, szecessziós épületei lesznek a díszletek, melyek közt az Alföldre rajzolt pici körön belül ismerkedtünk a múlttal és a jelennel.
Koszta József festészete, a zsidó múlt megannyi emléke, és a folyókkal átszőtt terület halászati hagyományai, illetve a városi polgárság századfordulós életének mozzanatai mind-mind terítékre kerültek.. Épp úgy, ahogy voltjóféle csongrádi bor, kint, a tanyán, ízes mesével és kemencés sülttel.

A városnézéseink az épületek történetét, múzeumlátogatásaink az évszázados múlt emlékeit idézték meg, sok szépséget, új tudást nyújtva.
De amikor a helyiekkel találkoztunk – múzeumi emberekkel, tanárral, pappal, borásszal, halásszal, a virágokkal suttogó kertésszel -, akkor nyíltak igazán az új ablakok mások világára.

Megismerve, ők hogy élnek, mit tartanak fontosnak az Életben, saját – természeténél fogva zárt, sokszor beszűkült – világunk is tágabbá vált.

Az átlagos turistaság abból áll, hogy lát vagy olvas valamit, és elmegy, hogy azt a dolgot megnézze, és kattintson róla egy képet.
Az Explore Hungary lényege, hogy nem tudjuk, mit is várjunk, de mindig sokkal többet kapunk, mint amire esetleg gondoltunk!

Persze ezek a kapuk, ajtók, ablakok sokszor pókhálósak, porosak, lassan, nyekeregve nyílnak, de mégis érdemes kivárni, hogy kitáruljanak, mert az igazi élmény mindig bent vár ránk!
Helyekben, emberekben, és persze egymásban!
Hiszen 21 év minden élményét magunkban hordozzuk – még akkor is, ha adott hely kinek-kinek kimaradt -, összességében mi, együtt a megélt, meghallgatott, megevett és megivott és megtanult dolgoktól vagyunk egy közösség.

Ez a kirándulás is gazdagabbá tett minket rengeteg élménnyel és tudással!

A programokon mindenkit szeretettel várok!
Üdvözlettel: Szabó Judit