A Szolnoki Művésztelep és Vár

Kirándulás a “Fedezd fel Magyarországot Klub” szervezésében

A Zagyva és Tisza összefolyásánal állt egykor a szolnoki vár. Épp ez az a terület, ahol a Szolnoki Művésztelep csodás kertje és műteremházai, galériája található.

Ez utóbbiak felújítása kapcsán mód nyílt a vár feltárása is, s a mélyből még egy török kori palota épület is napvilágra került!

A Művésztelep régmúltjának eredményeivel múzeumban, illetve egy kerttörténeti séta révén ismerkedtünk, a mai alkotó munkát pedig élőben, a Művésztelepen tett séta és műteremlátogatások révén ismertük meg. Szabó György, Munkácsy díjas szobrászművésztől megtanulhattuk a vaiszveszejtéses technika titkait, Kecső Endre festőművész pedig nem csak gondolataiba, műveinek eszmei hátterébe avatott be minket, de elárulta, hogy “lassan is lehet gyors vonalat húzni”.

A vár feltárásának eredményeiről dr. Kertész Róberttől hallhattunk igazán érdekes és részletes bemutatást.

Tegyük hozzá, gyros még olyan jól sosem esett, mint a művésztelep kertjében, az őszi napsütéssel és a régi nagyokról szóló mesével fűszerezve!
Csodálatos nap volt!

 

A programokon mindenkit szeretettel várok!
Üdvözlettel: Szabó Judit