2021. Őszölés: Kőszeg-Szombathely

2021. október 30-31 – november 1.
A “Fedezd fel Magyarországot Klub” Egyesület csapatával

Szóval…nehéz mindent felidézni… annyi élményünk volt. De próbáljuk meg!

A tűző nap elől hónapokon át árnyékba menekülünk, de az október azért (is) csodás, mert a lapos szögben érkező sugarak kellemesen melegítenek, és a sárguló leveleken átszűrődve különösen puha fényű melankóliát hoznak. Talán ezért kezdődik az emlékezetembe ugró képek sora Cákkal, ahol a bájos pincék egyszerre régiek, de szépen karbantartottak, tényleg minden ízükben az országjárás romantikáját kereső (idő)utazót szolgálják.

 

Az pedig, hogy Kőszeg egy „ékszeres doboz”, ilyen fényviszonyok között látszik igazán!

 

A látványosan fejlődő Kőszeg KRAFT programjáról Miszlivetz Ferenc mesél itt.
(És – ha már… akkor legyen teljes a kép – Hernádi Judit pedig Miszlivetz Ferencről mesél itt.)

De ne bánjunk mostohán az első, szombathelyi napunkkal sem!
Hiszen nagyszerű vezetésekben volt részünk, és minden szép volt, ahova bejutottunk. Pedig voltak zárt kapuk, és olyan ajtók is, amin csak nagyon kevesen lépnek be.
Nehéz feladat lenne rangsorolni a vezetőinket: a lelkes ifjút a püspöki palotában, a régi motorost a Járdányi Paulovics Romkertben, a nénit a templomban vagy a szuperlelkes orgonistánkat. És szerintem a régész lányka is nagyon szuper volt.
(Legalábbis… nem az ő hibája, hogy Isis istennő csínját-bínját nem értettük meg azonnal. Ha az apró, áldozatnak szánt fallosz szobrok nem a raktárban lapulnak, hanem egy vitrinben hirdetik a hely igazi értelmét.)

 

Az elpusztított zsidó lakosság háború előtti életének emléket állító kiállítás több szempontból is csodálatos volt.
Valóban Szemtől Szembe álltunk a boldog és a borzalmas múlttal is.

 
A Savaria Hotel 100. évfordulója alkalmából készített flashmob itt látható
 
Szerintem rémisztő belegondolni, hogy – mivel mi is hús-vér, sajnos gyarló emberek vagyunk – bennünk is ott kell legyen az a gyalázatos hajtóerő, ami akkor, azok közt a politikai körülmények közt felszínre törve, az ember elembertelenedését eredményezte.
Mondanám, hogy soha többet SOÁ, de félek, bármikor (bárki ellen) fel lehet szítani a gyűlölettel teli pusztítás génjeit.
 
Szombathely utolsó koncentrációs tábor-túlélőjéről, a 107 évet megélt Spiegler Elemér bácsiról – a mi Tiborunk édesapjáról – szóló film ide kattintva megtekinthető.
 
A „mi Tiborunk” elnyerte a „Drága Tibor” megszólítást, mert kevés olyan – egyszerre tárgyszerű és mélyen személyes – vezetésben volt részünk az elmúlt 20 évben, mint amit tőle kaptunk.
Apropó, külön megkért, hogy továbbítsam Nektek a sorait: „Igazán jó társaság volt, kérem adja át nekik a köszönetemet és a jókívánságaimat!”
 
A koncentrált figyelem az érdeklődés és a tisztelet jele, a csillogó szemek, amikben látszik az érző értelem, és a kérdések, amikkel megerősítjük mindezt, mindig lenyűgözik a vezetőket, akik a csoportjainkkal találkoznak. Mindig lehet tudni, mikor van az a pont, amikor az eltervezett, „hivatalos” változaton túl, egyre közvetlenebbé, egyre odaadóbbá válik a vezető maga, mert önkéntelenül is nyit felénk, és igazán maradna velünk még, ezért szinte marasztal a mind részletesebbé terebélyesedő mondókával.
Ilyenkor persze nagyon sajnálom, hogy mennünk kell, és hogy pont az én kezemben van az ostor, de ez ilyen… talán épp ettől még intenzívebben tör ránk az érzés, milyen csodákban lehet részünk.
 
Azért essen szó az evés-ivásról is:
Sajnálom, hogy a kaja kevés volt, ígérem, legközelebb rendesen rendelek.
Desszert is lesz mindig, és nem követem el többször, hogy csak egyik nap legyen rántotthús reggelire!!!
Kárpótlásul mondom, hogy vénasszonyok nyara mellett az első forraltbor illatú Hütte-élmény is megesett a hétvégén!
 
És ne feledjük, hogy nem csak Kőszeg és Szombathely volt a témánk, de jártunk Roxfort-ban is!
    
 
Néhányan talán már olvassák is az Iskola határon-t.
 
Ezúton is szeretném hálásan megköszönni Annának, hogy a magyar irodalom ismeretlen rétegeibe vezetett minket, és rögtön ki is osztom a legjobb mellékszereplőnek járó díjat Iminek!
 
Tudom, menet közben sokszor fárasztóak a programok, de legalább százszor annyiszor élvezetes, mint amennyire nyűgös (néha), és vannak csodás, felemelő pillanatok is.

Weöres Sándor egysoros verse szerint:

„Igazán jóllakni az ebéd emlékével lehet.”
Hát… emésszünk…
 
Mindent köszönök Nektek!
Szeretettel: Judit

A programokon mindenkit szeretettel várok!
Üdvözlettel: Szabó Judit