BÉRLETEK

 A 2021. ELSŐ FÉLÉVI ONLINE ELŐADÁS SOROZATOKHOZ

2021-ben újabb nagyszerű sorozatokkal várom az érdeklődőket az online térben.
Mindkét témacsokorban lesz minden, amit szeretünk: történelem, művészet, várostörténet… csipegetünk a kultúrtörténet megannyi területéről.

Két sorozattal készülök, mindkettő keretében 4 hetente jelentkezem, az összesen 5-5 előadással.
Mivel az időpontokat váltásban fésültem össze, a leglelkesebbekkel 2 hetente fogunk találkozni.

Az egyik sorozat:
Kell egy kis (nemzeti) romantika

Magyarország számára a 19. század hozta el a lehetőséget, hogy a Reformkorban még csak vágyódva a nemzeti értékek erősödésére, a Forradalom láza és a Szabadságharc kezdeti sikerei után, elszenvedve az eltiprást, s túlélve az elnyomatás évtizedeit, végül, a Kiegyezés utáni politikai stabilitásban találja meg a lehetőséget, hogy 1000 éves múltját feltárja, bemutassa, s önmagával is elhitesse.

E korszak eufóriája érezhető az ekkor készült művészeti alkotásokon, illetve azon, hogy a Magyarország a világban, illetve idehaza, önmagának is bemutatkozott. Sajátos díszletek és jelmezek között zajlottak a millenniumra készülő ország eseményei, s ami akkor született, akár Budapest városképében, akár történelemszemléletünkben, magyarságunk percepciójában meghatározó.

E témában 5 előadással készülök:

  1. Nemzeti festészetünk (január 9.)
  2. Nemzeti szobrászatunk (február 6.)
  3. Nemzeti reprezentációnk a Világkiállításokon (március 6.)
  4. Nemzeti bemutatkozásunk a hazai kiállításokon: 1885-ben és 1896-ban (április 3.)
  5. Nemzeti divatunk (május 1.)

Nagyon érdekes előadások lesznek, s nem csak a múlt bemutatása kapcsán! Hiszen gondoljunk bele, történelemszemléletünket mélyen meghatározzák azok a történeti festmények, melyek ebben a korban születtek! Vagy a mai napig az ebben a korszakban avatott köztéri szobrok ébresztik a nemzeti öntudatot és tiszteletet, amint kitesszük a lábunkat az utcára. Mindaz pedig, amit a Világkiállítások és Országos Kiállítások bemutattak, a mai napig hatóan a legszebb eredmények, legértékesebb művek, legfontosabb ipari és mezőgazdasági eszközök és vívmányok.

Húzzuk hát föl a díszmagyart, pödörjük meg a bajuszunkat, húzzuk ki magunkat, csapjuk össze a bokánkat, s kövessük dagadó nemzeti büszkeséggel ezt a sorozatot!

A másik SOROZAT:
Építsünk pesti palotát!

Ugyanebben az időszakban épült meg az a Pest-Buda, amit mi, ma Budapestnek ismerünk…
Ekkor alakult ki a városszerkezet, született meg a körutak és sugárutak rendszere, s épült meg a lüktető, működő, nyüzsgő város, a maga – mai napig magán hordott – sajátosságaival. Tekintsünk vissza erre a hatalmas városi robbanásra, s keressük meg a máig ható szépet és értéket a 19. század építészeti korszakaiban.
E témában is 5 előadással készülök:

  1. Stílusok és mesterek – a klasszicizmus és a romantika korszaka (január 23.)
  2. Stílusok és mesterek – a historizmus időszaka (február 20.)
  3. Az üveges (március 20.)
  4. A keramikus (április 17.)
  5. A falföstők (május 15.)

 

A sorozat első előadásaiban áttekintjük az egyes stíluskorszakokat, s bár az építészek egyenként is külön előadást érdemelnének – ha rajtam múlik, erre is sort kerítünk majd – ez alkalommal az épületek szerkezete és megjelenése felől indulva mutatom be az építészeti ízlés és divat, illetve a technológia fejlődését. Majd rátérünk a palotákat díszítő iparművészeti remekekre. Előadásonként a Róth üvegműhely, a Zsolnay gyár, majd pedig a díszítő- és falfestők nagy nemzedéke – Than Mór, Lotz Károly, Székely Bertalan, Rauscher Lajos – művei tükrében ismerkedünk művészetükkel.

 RészLetek:

Szervező: Explore Hungary Bt.
Előadó: Szabó Judit

Forma: Képvetítéses online előadás

Dátum: a fentebb jelzett szombatok
Időpont: 16.00 – kb.17.30 (max. 18.00)
Gyülekező a ZOOMban: 15.45-től

Platform: ZOOM
Jelszóval  és előszobával  védett, biztonságos bejelentkezés!
A bejelentkezéshez a szoftver által adott módon linket és jelszót is küldök, e-mailben, 14.00 óra körül.
A ZOOM kezelésének ismerete a felhasználó/résztvevő feladata és felelőssége.
A hallgatóság számára nem elvárás a videó bekapcsolása, az előadás során a mikrofonokat némítom. Kérdezni, hozzászólni az előadást követően lehetséges.
Az előadó betegsége vagy technikai hiba (pl. az internetszolgáltatás kimaradása) miatti akadályoztatása esetén az előadás más időpontban megrendezésre kerül, de ha az nem megfelelő, akkor a részvétel díját visszautalom.

Részvételi díj: 
Bérlet: 5 előadás együttes megrendelése esetén: 10.000.-/sorozat/belépő kód*
Egyedi részvétel: egy előadáson való részvétel: 2.500.-/előadás/belépő kód*

*A belépő kód max két, egy ház.tartásban élő felnőtt, illetve gyermekeik/unokáik részére érvényes.
(Ez azt is jelenti, hogy ha egy házaspár vagy család egy számítógépen nézi az előadást, akkor csak egyszer fizet!)
Egy belépési kóddal tehát egy család meg tudja tekinteni az előadást. 18 év alatti gyermekekért nem kell fizetni, házaspároktól nem várom el, hogy kétszer fizessenek.
Ha azonban több, egyébként külön háztartásokban élő felnőtt gyűlik össze, hogy együtt nézzék az előadást, hálás lennék, ha megfizetnék a külön-külön belépési díjat. Úgy gondolom, hogy az összeg abszolút nem túlzó ahhoz a tartalomhoz mérve, amit az előadáson nyújtok.
Köszönöm, ha a résztvevők korrekt fizetéssel megtisztelik a munkámat!

Bérletet a sorozat közben is lehet vásárolni, de a bérlet ár kizárólag a teljes sorozaton való részvétel megvásárlására vonatkozik, akkor is, ha időközben egy-két előadást már egyedi részvétellel megtekintett a jelentkező.

Fizetés módja: előre fizetés (átutalás, bankkártya, Paypal), a jelentkezést követően kapott díjbekérő alapján.
(Kérem, senki ne utaljon “csak úgy”!!!)
Figyelem!
A jelentkezéssel a jelentkező vállalja a díj befizetését, és ezzel jogot kap az online előadáson való virtuális részvételre, illetve az adott előadás (bérlet esetén sorozat) utólagos megtekintésére.

Az utólagos, internetes megtekintés lehetőséget ad arra, hogy ha a jelentkezőnek egy alkalom nem megfelelő, utólag, az előadást követő 2 héten belül bármikor megtekintse az előadás felvételét.

Jelentkezési és fizetési határidő: legkésőbb az adott előadás napján 12.00-ig

 Jelentkezés:

A bérletekre bármikor lehet jelentkezni, akár a sorozat közben is. 
A már elmúlt előadásokat felvételről tudja megtekinteni a jelentkező.

Az esetleges – korábbi – egyedi jegyvásárlás nem változtat a bérlet árán!

 
 JELENTKEZÉS:

Név:

Mobil: (formátum: 203334444

E-mail cím:

BÉRLET a 2021. első félévi online előadás sorozat(ok)ra a következők szerint:

Bérlet(ek):
Kell egy kis (nemzeti) romantika!Építsünk palotát!

Résztvevő neve (ahogyan a ZOOM-ban szerepelni fog):

Adatok az átutaláshoz
(A címadatokat csak akkor kell kitölteni, ha változott, vagy még nem adtad meg:)
Számlavevő neve:
Ha cég, akkor adószáma:
Cím/Székhely (irányítószám, Város, utca, szám):

Ha ajándék lesz a Bérlet, akkor
a megajándékozott neve:

E-mail címe:

Egyéb kérés, megjegyzés:

Ellenőrző kérdés:

A programokon mindenkit szeretettel várok!
Üdvözlettel: Szabó Judit

Nem lehet hozzászólni a bejegyzéshez.

A honlap cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s szabályozásnak megfelelően a Weboldal a cookie-kat használ.

Bezárás