ERDÉLY – az elvesző kincsestár
Medgyaszay István rajzain, akvarelljein
Utazzunk – festményekkel!
Malonyai Dezsőt – szépírói munkássága mellett – elsősorban művészettörténeti írásairól ismerjük, hiszen Munkácsy titkáraként közelről látta a nagy művész életét, és tapasztalatait Munkácsy életregénye formájában meg is írta, illetve a századforduló más művészeiről is jelentős munkái jelentek meg.
A másik jelentős terület, amelynek révén kultúránk megőrzéséhez elévülhetetlenül hozzájárult, egy hatalmas gyűjteményes mű, “A magyar nép művészete”, mely öt kötetben mutatja be Erdély különböző tájegységei (Kalotaszeg, Torockó, Székelyföld, Csángó), illetve Magyarország egyes népcsoportjainak (Balatonvidéki pásztornép, a palócok, illetve a Dunántúl népeinek) művészetét.
A csodás képekkel illusztrált könyvsorozat 25 művész közreműködésével jött létre.
Köztük volt a fiatal Benkó majd Medgyaszay István, aki 1904-től gyalog vágott neki, hogy feltérképezze az épített örökség értékeit, de élményei egészen mély forrásává váltak az akkori népélet kutatásának. Rajzai, akvarelljei pedig önmagukban is művészi produktumok.
“Már úgy tetszett, hogy eltévedtem. Jó ideje menek a széles, kües völgyben, együtt a tiszta vizű patakkal, amerre az kanyarodik, én is arra, jobbra is, balra is. Amint folyik, szinte játszik, mint a gyermek. Nem siet, csak úgy csordogál. Én sem sietek, csak úgy lépegetek mellette, mert úgy hagyta meg az a jó asszony, akit délután az utolsó faluban megkérdeztem:
– Látja, lelkem, tovahalad az a kis patak, hát csak amellett menjen, minditig csak annak a partján, és ha siet, hamar eléri a falut, ha nem siet, úgyis odajut.” – írja naplójában, 1904-ben
De nem csak mi meríthetünk ezekből a képekből, hanem őt magát is inspirálta a csodálatos, új világgal történő ismerkedés.
Igaz, a vasbeton-építészet első nagy alakjaként tiszteljük, a “ház” és a “templom” építésének igazi mélységeit – hiába volt tanult építész – Erdélyben, az egyszerű emberektől érezte meg, s a motívumok, melyeket ott megismert, áthatják építőművészetét, és a későbbi, vasbetonból készülő házain, népi ihletésű, de modern díszítő elemként jelennek meg. Így vált ő az organikus építészet, a magyar szecesszió Erdélyből gyökerező ágának neves képviselőjévé.
“Minden olyan egyszerű, mégis ügyes volt” – írja azokról a mesterekről, akiknek famunkáit valóságos csodálattal nézte.
A kalotaszegi templom gyönyörű tornya kapcsán a következőket írja:
” Igaz, volt, mert nem hazudott gótikus dóm- vagy olasz palotakülsőt, a falusi magyar templomra, és józan volt, mert nem másolta fára, vakolatra az ókor kőbe alkotott idomait úgy, mint mi hanem csinált a maga érzéke szerint valókat, olyanokat, melyek annak az anyagnak, annak a környéknek, az ő derék magyar híveinek szánt volt. És ki hinné, hogy emellett az egyszerűség és őszinteség mellett mennyi finomság van ebben a kis műben?”
Ha Erdélyre gondolunk, ez a romlatlan szépség jelenik meg lelki szemeink előtt, és valóban sok régi emléket őriz féltő gonddal még a 21. század embere is:
Kalotaszeg templomainak tornya ma is elbűvöli az országjárót, mint ahogy örömmel fedezzük fel a régiek által leírt, megrajzolt gyönyörűségeket az egyre modernebbé váló falvakban is:
És azt is tudjuk, hogy sehol nem olyan megható a magyar szó, mint egy apró, kalotaszegi vagy székelyföldi templomban:
És sehol nem mosolyog úgy a meggy, még ha kicsit fanyar is, mint a magyarvalkói templom kertjében:
Nem várhatjuk el az Erdélyben élő magyaroktól, hogy archaikus szokásaikhoz, viseletükhöz, életmódjukhoz ragaszkodva szakítsanak a haladás vágyával! A modernizáció – és a gazdasági-politikai kényszerűségből adódóan a nyelvi és kulturális beolvadás – sajnos, de természetes módon, jelen van!
Épp ezért nagy kincs Medgyaszay és művésztársai munkája, hogy emlékezhessünk, és igazi kincsek azok az emberek, akik a hagyományőrzést – még a megváltozott világban is – felkarolják.
Képek forrása: “A magyar nép művészete” című kötet, illetve saját fotók
Én pedig az elmúlt 18 év számtalan erdélyi kirándulásának emlékét dédelgetve, alig várom, hogy újra találkozzunk!
Amint vége lesz a bezártságnak, újra nekivágunk, hogy felfedezzük Magyarország különleges, kevéssé ismert értékeit!!
Addig viszont… legyünk együtt a karantén idején is!
Utazzunk együtt – ez alkalommal festmények segítségével!
Hamarosan jelentkezem a következő úti céllal, s egy következő festménnyel.
Mindenkinek jó egészséget kívánok!
Üdvözlettel: Szabó Judit
