Varázsdoboz – Látogatás a Magyar Televízióban

Gyerekkoromban mindig azt hittem, bizonyos dolgok azért működnek, mert egészen apró emberek bújnak bennük, és folyamatosan dolgoznak. A közlekedési lámpa átkapcsolását például csak így tudtam elképzelni….
Persze a “Mesemondó Lány” segített, hogy fantáziám csak apró emberekig jusson, és ne gondoljak tranzisztorra, meg ilyenekre…

Azóta egyre több a “Varászdoboz” az életünkben, és – állítólag – nem tesz jót a lelki életünknek, hogy nem ismerjük a pontos működésüket, csak engedjük a Világnak, hogy “legyen”, olyannak, amilyen, mi pedig használjuk (persze ész nélkül…).

Ha a televízió dobozának működését nem is, de azért egy kis technika történetet, és persze a műsorkészítést meg fogjuk ismerni azokkal, akik eljönnek az MTVA Látogatóközpontjába!

Részletek:

– A tárlatvezetéses látogatás az Explore Hungary Bt. garantált programja. Csoportvezető: Szabó Judit
– A részvétel az alábbi feltételekkel – jelentkezéshez és visszaigazolt regisztrációhoz kötött:

Időpont: 2018. december 1, szombat 9.00-kb.11.00

Helyszín: MTVA  III. Bp. Kunigunda útja 64 sz. „A” épület

Találkozó: 8.45-től a bejáratnál

Részvételi díj: Mely tartalmazza a belépő jegy árát, a csoportvezetés és tárlatvezetés díját.
Felnőtt: 4.000.-/fő
Diák, nyugdíjas: 3.000.-/fő

Maximális létszám: 30 fő/csoport

Jelentkezés:
Kérem, hogy az jelentkezzen, aki eljön, és aki jelentkezett, az feltétlenül jöjjön el!

Név:

Mobil: (csak számokat írj, kérlek, így: 20333444)

E-mail cím:

Időpont: 2018. december 1. 9.00-11.00

Jelentkezők:
Hányan szeretnétek jönni?

Név: Jegykategória:
Név: Jegykategória:
Név: Jegykategória:
Név: Jegykategória:
Név: Jegykategória:

Egyéb üzenet:

Ellenőrző kérdés:

A programon mindenkit szeretettel várok!

Üdvözlettel: Szabó Judit

Üzenet a szerzőnek

*

code

A honlap cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s szabályozásnak megfelelően a Weboldal a cookie-kat használ.

Bezárás