[mp_row]
[mp_span col=”12″]
[mp_heading margin=”none,none,none,none”]
Poklade
[/mp_heading]
[/mp_span]
[/mp_row]
[mp_row]
[mp_span col=”12″]
[mp_text margin=”none,none,none,none”]
Országmorzsa a mohácsi busójárásról
[/mp_text]
[/mp_span]
[/mp_row]
[mp_row]
[mp_span col=”12″]
[mp_text margin=”none,none,none,none”]
Mohács főterén sétálva megakadhat a szemünk az összekapaszkodva táncoló lányokat ábrázoló szobron. Martinelli Jenő szobrászművész alkotása szépen jelképezi a magyarok, a svábok és a sokácok itteni együttélését.
A Busójárás kapcsán gyakran halljuk a legendát, hogy a város lakosai, a törökről való félelmükben a Mohácsi-szigetre menekültek, s állatbőrökbe bújva, kereplőkkel rettentő lármát csapva rontottak az ellenségre, hogy megfélemlítsék őket.
Englert Antal busófaragó mestertől azonban jól megtanultuk, mikor műhelyében jártunk, hogy ez a farsangi, alakoskodó szokás sokkal mélyebb kapcsolatban van a délvidéki férfilélek rejtett titkaival, mint a fene törökökkel…
[/mp_text]
[/mp_span]
[/mp_row]
[mp_row]
[mp_span col=”12″]
[mp_text margin=”none,none,none,none”]
[/mp_text]
[/mp_span]
[/mp_row]
[mp_row]
[mp_span col=”12″]
[mp_text margin=”none,none,none,none”]
A sokác férfiak farsang farkán állatbőrbe és famaszk mögé bújva veszítik el saját egyéniségüket, s vele minden társadalmi különbséget és megkötést.
A maszk tehát új egyéniséget ad, miközben maga is egyéniség!
Hiszen hagyományosan mindenki magának faragta, s ahogy rajzaink vagy aláírásunk tükrözik énünket, úgy volt jellemző az egyébként végtelen primitív, ősi anyag újjászületett formája magára az alkotóra.
Fontos tudni, hogy csak felnőtt férfi öltözhetett busónak!
Mert először erősnek, és nagynak kell lenni ahhoz, hogy aztán a maszk adta szabadság féktelen örömétől, no meg a barátságra elfogyasztott mérhetetlen mennyiségű pálinkától megrészegülve essenek transzba, s erre a rövid időre feloldódjanak az egyenlőség és együvé tartozás eksztázisában.
A maszk eltakarja szemünk elől az igazi embert, de a férfi maga is egyedül marad, hiszen bentről a világot csupán szűk lyukon át látja, befülledve, kissé oxigénhiányosan és nagyon részegen veszti el a térlátását, s lassan … egész világérzékelését.
Busóként tehát, emberfeletti erőt érezve magukban, három napig a „mindent lehet” szabadságát élvezik, és saját félelmeiktől úgy szabadulnak meg, hogy közben ők maguk válnak félelmetessé.
Az ünnep végkifejlete a máglya, ahol a tűz mindent elemészt… elűzi a gonoszt, a halált jelentő hideg évszakot, és magában rejti az elkövetkező idő reménységét.
[/mp_text]
[/mp_span]
[/mp_row]
[mp_row]
[mp_span col=”12″]
[mp_image_slider ids=”3837,3838,3839,3841,3842,3843,3844″ animation=”fade” smooth_height=”false” slideshow=”true” slideshow_speed=”7″ animation_speed=”600″ control_nav=”true” margin=”none,none,none,none”]
[/mp_span]
[/mp_row]
[mp_row]
[mp_span col=”12″]
[mp_text margin=”none,none,none,none”]
Köszönöm a figyelmedet!
Folytatjuk majd az országmorzsák csipegetését!
Addig szívesen veszem visszajelzésedet.
Ha pedig tetszett, és szeretnél hírt kapni róla, ha új “Kalendárium-mese” születik, iratkozz fel a hírlevélre, és értesítelek!
De annak is örülök, ha másnak is ajánlod!
Üdvözlettel:
[/mp_text]
[/mp_span]
[/mp_row]
[mp_row]
[mp_span col=”12″]
[mp_code margin=”none,none,none,none”]
[mp_span col=”12″][mp_code margin=”none,none,none,none”]
[/mp_code]
[/mp_span]
[/mp_row]