Óh, Az én Nagypapám: Schulek Frigyes!
Előadás és Találkozás a nagy építész leszármazottjával, Schulek Jánossal

Budapest látképének egyik legmeghatározóbb eleme a Mátyás-templom és a Halászbástya épületegyüttese.
Schulek Frigyes több mint 20 évnyi munkával tárta fel, bontotta ki, rekonstruálta a régi falakat, illetve építette az új részeket.
De ugyanez az aprólékos műgond jellemzi őt számtalan – jelentős – épületünk felújítása kapcsán. Személyében a 19. század végén felélénkülő “műemlék-mentés” nagy alakját is tisztelhetjük.
A bécsi Friedrich Schmidt tanítványaként jegyzetfüzettel járta az országot, s rajzolta a megmentésre váró értékeket, hogy aztán felnőttként, – az akkori kor műemléki szemlélete szerint – újjávarázsolja őket.

Közben otthon, a gyerekeivel építőkockázott, s nagyszerű család cseperedett körülötte. Fia, Schulek János is építész lett, sőt, unokája szintén mérnökként építi Budapestet.
A család ma is nagy tisztelettel őrzi és ápolja a nagy építész(ek) emlékét.

Ez alkalommal unokája, Schulek János volt a vendégünk,. Nagyszerű találkozás volt!

Schulek_Frigyes
2019_Schulek_eloadas_emlekkep

Máskor is szeretettel várok mindenkit!

Üdvözlettel: Szabó Judit

Nem lehet hozzászólni a bejegyzéshez.

A honlap cookie-kat használ. Részletek

Egy EU-s szabályozásnak megfelelően a Weboldal a cookie-kat használ.

Bezárás